Lea Michele beszél a vegán étrendről, testi magabiztosságról és a meztelenkedésről!
- Meztelennek lenni soha nem volt probléma számomra. – nyilatkozta miután leült hozzánk beszélgetni. Valószínűleg azért, mert mindig magabiztosnak érezte magát a testében, de az utóbbi időkben dolgozott is rajta. Sokat.
- Amikor végeztem a Gleevel, kellet valami, ami helyettesítette azt a rengeteg táncot, amit korábban csináltam. Jelen pillanatban fizikálisan a legjobb alakomban érzem magam, illetve érzelmileg is a legjobb helyen vagyok. – De magán edző helyett, ő inkább a SoulCycle nevű edzőtermet választotta, amely közel is esik az otthonához, Brentwoodban, LA-ben. Elmondtam neki, hogy inkább meghúzódtam az első SoulCycle edzésemen, és hallgattam, ahogyan az edző arról tartott beszámolót, hogy az imának mekkora ereje van és, hogy mennyire frenetikus érzésbe tudunk kerülni ilyenkor. ( Az edzés közben, szerk.), mindezt reggel hatkor egy besötétített stúdióban.
- De hagy mondjam el neked, hogy elsősorban az-az ember vagyok, akinek az éneklés és a tapsolás megy. Soha nem voltam az, aki edzőterembe járt. Számomra az edzés kell az agyamnak is, hogy az endorfinok zümmögjenek, és úgy érezzem, uralhatom a világot.
" Nem vagyok tökéletes, de szeretem magamat, a hibáimmal együtt"
- Az otthonomban csak gluténmentes és vegán ételeket tartok, amiről úgy gondolom nagyon fontos, hiszen amikor nassolni való után nézel, csak egészséges dolgokat találsz. – mondta. – Egyetlen megszeghetetlen szabály van, nincs gyors étel. Nézd, mindenki azt csinál, amit szeretne, ez az, amit én szeretek.
|